Beba napló - 11 hónapos lett

2011. április 26.

Még nagycsütörtökön, április 21-én 11 hónapos lett Kis Fahéj.
Ahhoz képest,  hogy én már kezdtem aggódni, hogy soha nem fog se kúszni (a 10 hós bejegyzésnél írtam, hogy gyanítom, hogy tud, csak még nem láttam), se mászni, se magától felülni, se felállni (a kiságy kivételével ahol már kb. 1 hónapja tud), kb. 3 hét alatt mindegyiket megtanulta :D! Kúszni kb. 3 hete láttuk őt először, aztán úgy egy hete mászni is elkezdett. Aztán hasonfekvésből négykézlábra áll, majd a kezeivel hátratolat, a lábait spárgába szétnyitja a háta mögött, és a kezeivel tovább tolatva, a lábat meg előre húzva felül :). A kiságyban már eddig is fel tudott állni, de tegnap már a nappaliban a dohányzóasztalnál is felállt. Úgyhogy veszélyben a lakás!
7 foga van. Ha hagynánk akkor  a nap 24 órájából 24-ben egyfolytában rágcsálna valami ennivalót. Most, hogy már a mi ételeinkből is kaphat (amiket ehet) új kedvencé lépett elő a darálthúsos (bolognai?) tészta reszelt sajttal megszórva. Nem meglepő, hogy kedvenc szava a mam (magyarul hamm=enni kér), hiába tudja a mamát és a mpampat (baba-t=apa) azokat nem használja olyan szívesen.
Ha elmegyünk valahova, ha társaságban vagyunk kizárt dolog, hogy aludjon, nehogy lemaradjon valamiről. Hulla fáradt, a szemei pirosak, folyamatosan dörzsöli őket, de semmi pénzért nem aludna. Ha mégis elalszik szó sem lehet róla, hogy fél óránál többet aludjon. Így sikerült például tegnap is reggel 8:30 és este 8:00 között 2×30 percet aludnia. Nyolckor kidőlt, kilenckor azért felébredt, nehogy kimaradjon az esti lefekvés előtti tejadag és folytatta az alvást reggelig.
Megjelent a hiszti is. Ha valami nem úgy van ahogy ő szeretné akkor képes álsírásba kezdeni, természetesen könnyek nélkül. Aztán féltékenykedés is elkezdődött, tegnap egy ismerős kislány a játékaival játszott, ő meg folyamatosan méltatlankodott és még arrébb is lökte a kislányt játék közben.
Pontos méreteket nem tudok, ma este megyünk a gyerekorvoshoz a havi ellenőrzésre. Majd updateben megírom.

Update, 2011.04.27 : 7800gramm és 75 centi a hölgyemény.
11 hónapos Kis Fahéj, nagypénteken egy étteremben paximadi-t (kétszersültféleség) majszolva. Remekül látszik a 7 foga:

IMG_0362a

Read more...

Kellemes húsvétot! - Καλο Πασχα!

2011. április 23.

Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

Húsvéti sonka nem lesz nálunk. Helyette lesz sült bárány és kecske, sütőben sült krumplival és friss salátával. Utána lesz kalács, kalitsounia és pirosra festett tojások törése.
A kalácsot már megsütöttem, a már jól bevált receptet használtam, szerintem nagyon szépre sikeredett. Aki kedvet kap hozzá az itt találja a receptet. 
A többi az holnap fog anyósoméknál a kinti fatüzelésű kemencében elkészülni.
tsoureki Easter 2011

Pasxa 2011

tsoureki collage 3

Read more...

Húsvéti vaníliás keksz - Πασχαλινα κουλουρακια

2011. április 18.

Az egyik édesség amit húsvétra készítenek a görögök. Olyan kekszféleség. Vajas, vaníliás, shortbread féle.Klasszul megy a reggeli kávéhoz, teához, kakaóhoz. A recept az egyik görög szakácskönyvemből van.

Easter koulourakia

Hozzávalók kb. 30 darabhoz:
16 dkg cukor
12,5 dkg margarin vagy vaj
2 vaníliás cukor
2 tojás
30 dkg sütőporos liszt VAGY sima liszt + 1,5 tk sütőpor

1 tojás sárgája a kenéshez

A puha vajat a cukorral habosra verjük. Beleütjük a tojásokat és azzal is simára keverjük. Hozzáadjuk a lisztet és a vaníliás cukrot és simára keverjük. Kézzel megtapogatjuk, ha ragad akkor még kézzel belegyúrunk egy kevés lisztet, hogy ne ragadjon (nekem még mindig ragadt, így bettem a hűtőbe egy fél órára pihenni).
Lisztezett felületen (folyamatosan lisztezni kell) kb 1 cm vastag 15 cm hosszú rudacskákat sodrunk amiket összeterünk kettes fonatba, vagy S csigába, pálmalevél csigába, vagy sima csigába. A lényeg, hogy csavar legyen benne. Megkenjük a tojássárgájával és 180 fokra melegíett sütőben arany színűre sütjük őket (20-25 perc).

Read more...

Narancsos halva - Χαλβας πορτοκαλιου

2011. április 6.

Halva. A nagyböjt édessége, de egész évben lehet kapni a boltban, mind a búzadarából készült változatát, mind a tahini alapút. Ez most egy rendhagyó halva, a receptet innen vettem, fázisképek is vannak itt az elkészítésről (görögül tudók előnyben). Nekem még elbírna egy kevés cukrot és egy kevés narancslevet is, hogy jobban érződjenek az ízek, de így is nagyon finom. Leginkább nyáron tudom elképzelni ezt a változatot, mivel nagyon hűs, könnyű és frissítő édesség lesz belőle. Elkészítési ideje maximum 15 perc + a hűtési idő.

Halva with orange juice and coconut 2

Hozzávalók 5 db 12 cm átmérőjű szilikonos mini kuglófformához:
750 gramm víz
12,5 dkg búzadara
1 cs vaníliás cukor
20 dkg cukor
3 narancs leve és lereszelt héja
1/2 csésze kókuszreszelék
+ kókuszreszelék a díszítéshez

Az összes hozzávalót egy lábosba teszzük és közepes hőfokon addig főzzük, gyakran kevergetve amíg olyan sűrű lesz mint egy puding és bugyborékolva pöfög.
Ekkor vagy egy kisebb tepsibe/üvegjénaiba vagy ahogy én is tettem szilikonos formába vagy egy nagyobba vagy több kisebbe öntjük, még melegen megszórjuk kókuszreszelékkel, hogy jól ráragadjon. Hagyuk kihűlni, majd hűtőben behűtjük.
Nekem a szilikonos formából nagyon szépen kijött. Egyszerűen csak fejreállítottam és felszedtem a formát róla.

Halva with orange juice and coconut

Read more...

Serpenyőben sült csiga Krétáról - Σαλιγκαρια

2011. április 2.

Ezt az ételt nem én készítettem, hanem az anyósom. Itt Krétán nagy kedvencnek és számít a csiga. A piacon úgy árulják, mint bármely más gyümölcsöt, zöldséget, halat. Az anyósom viszont nem vesszi, hanem szedi őket kevés eső után a falu környéki földeken. Szedés után egy ládába kerülnek minimum egy hétre a főzés előtt. Ez alatt az egy hét alatt tésztát kapnak enni azzal a céllal, hogy a bélrendszerüket kitisztítsák. Ez után az éppen főzésre szánt mennyiséget megmossa és megtisztítja és készen is állnak a főzésre.
Én még soha nem kóstoltam őket és soha semmi nem tudna rávenni, hogy a számba vegyem őket.

Snails from Crete

Hozzávalók:
kb. 1 kg megtisztított csiga

olívaolaj
vörösborecet
friss rozmaring

Egy serpenyőbe annyi sót szórunk, hogy szépen beterítse az alját. Erre a sóágyra tesszük a nyílásukkal lefelé a csigákat. Közespes lángon kb. 2 percig hevítjük őket, majd annyi olívaolajat öntünk rájuk, hogy a csigák kb. felég érjen. Megvárjuk amíg felforr az olaj kétszer, beledobjuk a rozmaring ágat, majd ettől számítva 6-10 percig "sütjük" őket néha átkeverve. A legvégén kb 1 dl vörösborecetet öntünk rájuk és azonnal levesszük a serpenyőt a főzőlapról.

Read more...

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP