Csokoládés-joghurtos pohárkrém

2010. április 26.

Van itt egy a magyar Vacsoracsatához hasonló műsor a tv-ben. Itt azonban hétköznapi emberek főznek hétfőtől péntekig egymásnak, pontozzák egymás ételeit, és a hét végén a legtöbb pontot kapott "versenyző" nyer 1500 Eurót. Nos ebben a műsorban volt ez a borzasztóan egyszerű sütés és mindenféle nagy konyhai tapasztalat nélkül elkészíthető desszert. Édes, de mégis pikáns a benne lévő joghurtnak köszönhetően.
A receptet egyébként megtalálhatjátok a Kifőztük magazin 2. számában még sok más finom recept társaságában, ami innen pdf formában letölthető.

White and milk chocolate cream with biscuits

Hozzávalók 6 kis pohárkához:
20 dkg tejcsokoládé
20 dkg fehércsokoládé
2×20 dkg sűrű görög joghurt vagy tejföl
2×70 ml tejszín
1 teáskanál instant kávé
1 evőkanál rum vagy konyak
12,5 dkg keksz (a natúr Győri édes típusú)

A tejcsokoládét apróra tördeljük egy tálkába és ráöntünk 70 ml tejszínt, valamint az instant kávét amit 1 evőkanál vízben előzőleg felodottunk, majd az egészet vízfürdő felett egybeolvasztjuk. A fehércsokoládét szintén feltördeljük egy másik tálkába, ráöntjük a másik 70 ml tejszínt, 1 evőkanál rumot vagy konyakot adunk hozzá és gőz fölött egybeolvasztjuk.
A gőzről levéve hagyjuk picit hűlni, majd a tej és a fehércsokoládémasszához hozzámérünk 20-20 dkg sűrű görög joghurtot vagy tejfölt és egynemű krémmé keverjük.
A kekszből pár szemet félreteszünk díszítésnek. A kis tálkák vagy pohárkák aljába feltördelüjük a maradék keksz felét. Rákanalazzuk mindkét csokoládékrém felét, úgy hogy egy kanál tejcsokoládés, majd egy kanál fehércsokoládés krémet kanalazunk. Az első krémrétegre rátördeljük a keszk másik felét és végül a megmaradt csokoládkrémet kanalazzuk felváltva a második kekszréteg fölé. A tetejére a félretett kekszből morzsolunk díszítésként. Fogyasztás előtt legalább 2 órára tegyük hűtőbe.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszi Viki!Én is nézem! :-)))
Meg olvasom is a honlapon a recepteket! :-)
Timi

diana írta...

Én pedig nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm, hogy feltetted ezt a receptet...:)ma csináltam meg és valami isteni lett!:) Nem ez az első alkalom, hogy erről a blogról gyűjtögetek recepteket...:) de eddig ez a kedvencünk. 6 tálka lett, abból már csak 1 várja a gazdáját a hűtőben!:) Nagyon könnyű és gyors kis sütike...:) Magyarországon most kezdett ugye elterjedni ez a görög joghurt. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem az eredeti görög recept szerint készült, mégis azzal készítettem. Kekszes joghurttal méghozzá!:)
Szóval köszi szépen, legközelebb is örömmel fogok csemegézgetni a receptjeid közül!:)

Zsuzsi írta...

Sziasztok!
Több megjegyzésem (kérdésem) is lenne a bejegyzés kapcsán!
A recept a "sűrű görög joghurt" megnevezés alatt mit ért? Azt, amit különböző ízekben pl. Danone vagy Elinas (?) márkanéven kaphatunk itthon, vagy amit török (keleti) árusnál lehet kapni. Utóbbi német termék, és Gazi márkanéven fut. 3,5%-os, valamint 10%-os zsírtartalmú kapható belőle. Ezeknek jellegzetes, savanykás íze van. Mézzel persze szelidíthető, úgy tudom, Görögország egyes részein édességként fogyasztják így.
Nekem csak étcsokoládém volt, és ezzel az utóbbi, savanykás joghurttal keverve (még kevés cukorral is) elég savanykás-kesernyés volt. Ami persze nem feltétlenül rossz, csak az édesszájúaknak gyanítom, nem tetszene.
Diana! Te - ha jól gondolom -, a Danone-féle kekszes joghurtot tetted bele, ugye?

A blogtulajdonosnak pedig szurkolok, hogy minden rendben menjen!

Viktoria írta...

Diana, örülök, hogy ennyire ízlett :)!

Zsangyal, bocsánat a megkésett válaszért:
A joghurt itt kissé savanykás-édeskés és olyan sűrű, hogy megáll benne a kiskanál. Hogy ez Magyaroszágon melyik terméknek felel meg azt sajnos nem tudom. De gyanítom, hogy az a török joghurt amit említesz ilyesmi lehet, ugyanis a török és a görög konyha termékei nagyon hasonlóak.
Próbáld ki a recept szerint tejcsokoládéval, akkor nem lesz kesernyés.

diana írta...

Én azt raktam bele:D kezdő sütő-főző vagyok szóval beletettem, amit először találtam:) sajnos nem volt a boltban natúr görög joghurt, gondoltam egyet és kekszessel csináltam meg, így is úgy is megy bele keksz nem?:)
A sűrűségével nem volt gond, tényleg megállt benne a kanál:D ízre egy cseppet sem volt savanyú:)
Üdv:
diana:)
www.vegtelenvalasztas.blogspot.com

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP