Töltött zöldségek - Γεμιστα

2009. március 4.

Macerásnak tűnik elkészíteni ezt az ételt, de valójában nem az. Azt hiszem aki már járt Görögoszágban és szereti megkóstolni a helyi ételket, az már biztosan evett töltött zöldségeket. Én paprikát, paradicsomot és néha krumplit szoktam tölteni (nem szeretem, macerás a kifúrása). De lehet cukkinivirágot, cukkinit, padlizsánt is, én ezektől eltekintek, ugyanis N. nem hajlandó megenni őket, inkább a töltelékbe csempészem bele némelyiket. A töltelék eredetileg csak rizsből, fűszerekből és a zöldségek kikapart belsejéből áll, én azonban szoktam bele tenni egy kevés darált húst is.

Jemista2

Kell hozzá:
3-4 nagyobb paradicsom, nem baj ha kicsit kemény
5-6 paprika, színes kaliforniai, de nem óriási példányok
1 fej vöröshagyma
1 répa (10 dkg)
1 cukkini (15 dkg)
10-15 dkg darált sertés hús
2,5 dl kerek szemű rizs
só, bors, oregano
olívaolaj
1,5 citrom leve
3-4 szem krumpli

A zöldségeket megmossuk. A paprikának és a paradicsomnak a kalpját leváguk, a paprikából kivágjuk a magokat és az ereket, a paradicsom belsejét is kivájjuk, de vigyázzunk, hogy ne hártya vékony legyen a fala, mert akkor szétesik sütés közben. Ha a paprikák és a paradicsomok nem állnának meg a talpunkon akkor késsel kiegyenesítük őket, de vigyázzuk, hogy a paradicsomon egyáltalán ne a paprikán pedig csak pici lyuk legyen az alján, mert különben kifolyik a töltelék. A paradicsom kivájt belsejét blenderben (ha krumplit és cukkinit is töltünk azonkan a belsejét is) pürésítjük. A répát megpucolva, a cukkinit pedig héjával együtt a kis lyukú sajtreszelőn lereszeljük.
A hagymát apróra kockázzuk, kevés olajon megfuttatjuk a reszelt cukkini és répa kíséretében. Rádobjuk a darált húst és addig pirítjuk amíg ki nem fehéredik a hús. Ekkor sózzuk, borsozzuk, oregánót szórunk rá. Hozzáadjuk a rizst és a paradicsompürét, egy kevés vizet (a püré és a víz 3-3,5 dl legyen összesen) és egy fél citrom levét. Ezt kb 15 percig főzzük, kevergetjük, hogy ne égjen oda és ha kell vizet pótolunk bele, kb rizottó állagúnak kell lennie.
A félkész tölteléket belekanalazzuk a zöldésgekbe, de nem töltjük teljesen tele őket, hogy legyen helye a tölteléknek dagadni, különben kipukkadnak, különösen a paradicsom. Pár szem krumplit megpucolunk és hosszában felaprítva a töltött zöldségek mellé szórjuk, sózzuk, borsozzuk őket. Még mielőtt lezárnánk a zöldségeket, feltöltjük őket fél citrom levének és 3 dl víznek a keverékével, aminek a nagy részét a zöldések alá önjük, valamint 1-1,5 dl olajjal. A zöldségekre rátesszük a sapkájukat, majd az egész tepsit letakarjuk alufóliával és így sütjük 180 fokon kb. 45 percig, majd még 30 percet alufólia nélkül, amíg szépen meg nem pirulnak. Csak magában friss kenyérrel, vagy fetával és görög joghurttal is finom.

Jemista1

5 megjegyzés:

erős ildikó írta...

Ez nagyon megtetszett, biztos, hogy ízlene nekünk. Ráadásul nagyon csinos is a képen, már mentettem is a kipróbálandókhoz, köszi!

Zsuzsi írta...

Hú, összefutott a nyál a számban... Tuti befutó lesz! :)

Viktoria írta...

Sziasztok, érdemes kipróbálni. Nekem először nem ízlett annyira, most viszont már az egyik kedvencem.

trinity írta...

Azon kívül, hogy szépek, az jutott eszembe, hogy a déli országokban élők mennyivel egészségesebben táplálkoznak...Lenne még mit tanulnunk!!

Viktoria írta...

Trinity, tényleg teljesen más a táplálkozás. Én itt magamhoz képest jóval többet eszek mint Mo-n ettem és nem híztam egy dekát sem. Ez valószínűleg a sok friss salátának, a zöldségféléknek, az olívaolajnak és a citromnak köszönhető, amit nagyon sokat használunk itt. Sokan említik a krétai diétát (cretan diet), a neten lehet róla olvasni, ez nem igazán diéta, de mégis lehet tőle fogyni, inkább az egészséges táplálkozásról szól.

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP