Meggy dzsem

2009. július 5.

Azt hiszem már említettem, hogy amíg a csersznyébe bele lehet fulladni annyit árulnak belőle, meggyet szinte lehetetlen találni. Kiderítettem, hogy kapható június végén-július elején, de csak egy-két napig és ha az ember biztosra akar menni meg kell rendelnie. Másfél hete véletlenül talátam egy helyen a mindennap nyitva tartó piacon a városközpontban, de akkor nem vettem sokat belőle, viszont rendeltem még két kilót. Ez a két kiló tegnap érkezett meg. El is mentem érte és kb. két óra alatt sikerült is kimagoznom az egészet. Sajnos borzasztó kis szemű itt a meggy, a nagymamám szerint ezt hívják "cigány meggynek". Elsőre dzsemet készítettem belőle.

sourcherries

2 db 3,8 dl-es üveghez:
60 dkg meggy
35 dkg cukor
1 ek citromlé

A meggyet elkeverem a cukorral és negyed órárát állni hagyom. Ekkor nagy lángon felforralom, leszedem a habját, botmixerrel félig pürésítem, kozzáadom a citromlevet és még 10 percig főzöm alacsony lángon. Kiforrázott üvegekbe töltöm, lezárom és pár percre fejreállítom az üveget. Újságpapírba csomagolom és mehet a szekrénybe a pokrócok közé, hogy lassan hűljön ki. Felbontás után hűtőben tároljuk, mert nincs benne semmilyen tartósító!

sourcherry jam

4 megjegyzés:

szepyke írta...

Hát, tudod, lehet, hogy kevés a meggy, de ez valami fantasztikusan gyönyörű! Majdnem fekete! Csodaszép

Viktoria írta...

Ugye?! Csak ne lenne olyan borzasztóan apró :(, rémálom kimagozni.

erős ildikó írta...

Ez valami csodaszínű (s - ízű!)

Viktoria írta...

Ha tudnátok milyen isteni finom lett :D. A képeken lévő kis falatkákat fofózás után megettem, a dzsem még kellemesen meleg volt rajta. Egyszerűen isteni lett!

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP