Költözünk......

2009. december 15.

....új lakásba. A mi saját lakásunk kicsinek bizonyul és így úgy döntöttünk, hogy bérelünk egy nagyobbat, addig amíg előre láthatólag 3-4 év múlva nagyobb saját lakást nem tudunk venni.
Nem tudom, hogy Magyarországon milyen lakásokat kínálnak mennyi pénzért, de itt kissé felháborító a helyzet. Felháborító, mert ugyanazért az árért, ugyanakkora kétszobás lehet bérelni, a különbéség "csupán" annyi, hogy az egyik vadonat új és mi lennénk az első bérlők, a másik meg kb. 15 éves és volt már jópár bérlője előttünk. Kb. két hónap keresgélés után sikerült végre olyan lakást találnuk, ami minden feltételnek megfelelt. Anyum múltkori beszélgetésünkkor megkérdezte milyen igényeink vannak, hogy még nem sikerült lakást találni. Hát semmi extra. De az egyik lakásba a hálószoba olyan kicsi, hogy az ágyon kívül semmi sem fért volna be, a másikban a konyhabútor állt kb. 2 elemből, ahova max. 2 tányér fért volna el, stb., stb.. Na mindegy végül is sikerült találnunk ami minden kitételnek megfelelt.
Már két napja pakolunk. Na nem nagy elánnal, mert nem hajt minket a tatár, de a dobozok már szépen sorakoznak a lakás minden pontján. Karácsonyra már az új lakásban leszünk, a karácsonyfát, amit itt már elvileg december elején díszítenek, én a költözés miatt csak ott fogom díszíteni. Az új lakásban lesz nagyon szép nagy, vadonat új konyhám, nem mintha a mostani öreg lenne a három évével, de ezt N. még egyedül nélkülem választotta, és hát tudjuk ha a férfiak nők nélkül választanak valamit... . A legegyszerűbb sémát választotta, persze attól még a célnak tökéletesen megfelelt. Aztán lesz kandallónk is, aminek én nagyon szeretem a hangulatát. Még így kb. 1500 km távolságból is tudom, hogy anyukám felteszi magában a kérdést: Kandalló? Minek az Krétán ahol szinte tél sincs? Ugyan ezt kérdezi minden télen, hogy mi a fenének hordok én itt csizmát?
Aztán akartam még karácsony előtt beiglit és mézes puszedlit sütni, meg még sok minden más tervben volt. Ezek mind a két ünnep közé tolódnak.
A költözés egyetlen hátulütöje, hogy az telefonunkat az internettel együtt át kell kötettünk és a szolgáltató szerint kb. 1,5 hónapba fog ez telni. Fogalmam sincs mi tart ennyi ideig, főleg úgy, hogy amint aláírjuk az átkötési kérelmet a régi lakásban ki is kapcsolják azonnal. Szóval nem igazán értem mi tart másfél hónapig azon, hogy az új helyen bekössenek egy kábelt?????
Egyszó mint száz a bejegyzések mostantól sajnos meg fognak ritkulni, a hozzászólásokra is csak késve fogok tudni válaszolni, de majd igyekszem. Persze van köztes megoldásunk, de azzal csínján kell bánni, mert a mobil számlánk az egekbe szökhet tőle.


Nem tudom, hogy tudok-e jelentkezni, így ez úton kívánok bloggertársaimnak és az olvasóimnak Boldog Karácsonyt és Sikerekben gazdag Új Évet!
A képért köszönet illeti a google képkeresőjét.

23 megjegyzés:

diana írta...

Akkor én is kívánok neked Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és Boldog Új Évet!:)
remélem, a költözéstől függetlenül,tudsz majd pihenni, na meg finomakat főzni!:)

Névtelen írta...

Sok sikert a költözéshez és sok boldogságot az új lakásban! Teljen szépen az ünnepetek és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok Nektek!

á la carte kulinaria írta...

Nagyon jó költözködést és kellemes boldog ünnepeket.

Ildikó írta...

Kitartást a költözést, minden jót az új lakáshoz, és nagyon boldog ünnepeket kívánok!

Ildikó írta...

Bocsi, a kitartást a költözéshez kívántam. (pirulós smiley) :)

Doctor Pepper írta...

Huu, együttérzek Veled dobozolás, költözés ügyben!:) Nyugis költözést és akkor boldog karácsonyt Nektek!

Névtelen írta...

Sikeres költözést kívánok én is Nektek. Ez most nagyon fárasztó lehet, mert még pluszba jönnek az ünnepek. Boldog pihentető ünnepeket kívánok Nektek!
L Niki

alchri írta...

Szia!
Egy cipöben járunk;) Mi a hatalmas házunkból költöztünk át egy kis lakásba, illetve még mindig költözünk...
A telefonunkat és a netet tegnap kacsolták át, kb. 2 héttel elötte kérvényeztem, az utolsó pillanatig volt a házban még lehetöség a telefonálásra, netezésre.
Karácsony nálunk is egyszerübb lesz mint eddig.
Sok boldogságot kívánok az új lakásotokban, kellemes ünnepeket és boldog új évet!

Unknown írta...

Boldog Karácsonyt kívánok nektek! Gyors és örömteli költözést ;)

Vica írta...

Jó költözködést:) Mi is most költöztünk...nekem is borultak a karácsonyi/adventi terveim, de ezt annyira azért nem bánom:)

Viktoria írta...

Köszönjük mindenkinek a jókívánságokat, nagyon jól esnek :D!!!
A költözés eddig egész jól nyugisan halad, bár a régi lakás már kezd csatatérré változni, de valamit valamiért ;)! Én már nagyon várom, hogy ott legyünk, ha minden igaz jövő hét kedden, legkésöbb szerdán már ott leszünk, mert akkor jön a költöztető,hogy átszállítsa a nagy bútorokat.
Ha minden igaz van az új lakásban 3G, így az iPhone-on keresztül majd tudunk internetezni, persze nem sokat,mert borzasztó drága úgy, de majd igyekszem jeletkezni.

mmama írta...

Boldog Karácsonyt, és gyors költözést kívánok!
Az új lakásban az első éjszaka a sarkokat meg kell számolni :))

Katina írta...

szia
tudom nem a legjobbkor, de nem tudsz véletlenül olyan receptet, ami az az édeskés görög hotdogkifli szerű kifli? van az mindenhol vagy csak Katerini környékén? mer én ott ettem már 4 éven át

köszi

Viktoria írta...

Mamma, köszönöm, Nektek is nagyon Boldog Karácsonyt és Sikeres Új Évet! Ha lesz több időm és netem majd írok e-mailt!

Viktoria írta...

Katina,
van többféle ilyen receptem, abban segíts, hogy csak simás kicsit édekés volt, vagy volt benne fahéj is?????
A receptet majd igyekszem minél előbb a lehetőségekhez képest előkeresni. A millió doboz valamelyikében van.
Boldog Karácsonyt!

Katina írta...

nem nem volt fahéjas, igazából sósan ettük mindig. nem nagyon édes csak édeskés amennyire egy hotdog kifli
jajd ejó lesz:) várom. akkor ezek szerint ezt Görögország-szerte eszik?

zouzouna írta...

Gyors es nyugis koltozkodest, es bekes unnepeket kivanok Nektek!
XRONIA POLLA, KALI XRONIA!

Unknown írta...

Kedves Viki!
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és nagyon Boldog Újesztendőt kívánok Nektek. Remélem, hogy a költözés már sikeresen lezajlott és tudsz sütni, főzni finomkat.
Üdvözlettel: Zsuzsa

szepyke írta...

Áldott, békés Karácsonyt!

Névtelen írta...

Nagyon boldog karácsonyt kívánok nektek!
A banános brownies finomságod kerül ma az asztalunkra desszertnek! :)

mandy tarragon írta...

Békés, boldog karácsonyt :)

Viktoria írta...

Így utólag mindenkinek köszönöm a kívánságokat, remélem mindenkinek úgy sikerült a karácsony ahogy eltervezte!
Bea, remélem ízlett a banános finomság nektek is;)

Névtelen írta...

Igen igen, finom volt!
A brownie benne különleges volt!
köszi mégegyszer

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP