Marshmallow (pillecukros) fondant

2012. május 23.

Az úgy volt, hogy közelgett Kis Fahéj második születésnapja és én fondant bevonatos tortát szerettem volna neki csinálni. De még soha nem csináltam fondantot. Széttúrtam a világhálót fondant készítés ügyben és arra jutottam, hogy a marshmallowból készült fondantot sokkal egyszerűbb megcsinálni, mint a zselatinosat és mindenhol azt olvastam, hogy az sokkal finomabb is. Elolvastam pár receptet, mindegyik ugyanolyan hozzávaló arányokkal dolgozott, megnéztem róla pár videót a youtube-on és beszereztem az alapanyagokat.
Marshmallow fondant
Hozzávalók:
30 dkg marsmallow (pillecukor), a legjobb a fehér
60 dkg porcukor
2 ek víz
opcionális a folyékony ételfesték, attól függően milyen színt és milyen inteznitásban szeretnék azt
1 ek vanília, mandula esetleg narancs aroma, ha valamilyen intezívebb ízt szeretnénk a fondantnak

A marshmallowt a 2 evőkanál vízzel egy nagy tálba tesszük és mikrohullámú sütőben 2 perc alatt megolvasztjuk, úgy, hogy fél percenként megállítjuk és átkeverjük egy spatulával amit előzőleg bevajaztunk.
Ha megolvadt akkor belekeverjük az ételfestéket, mert a megolvadt marshmallowban szépen egyenletesen el lehet keverni a színt (tuti nem lesz márványos a szín), vagy hagyhatjuk fehéren.
A porcukrot kiborítjuk a munkafelületre egy kis üreget csinálunk a közepén és beleöntjük a megolvasztott marshmallowt. ÓVATOSAN (mert elég meleg) elkezdjük a porcukrot belehajtogatni és amikor már nem túl meleg belegyúrjuk a porcukrot, olyan technikával mintha kelettésztának gyúrnánk be tésztát. Ha már felvette majdnem az összes porcukrot akkor egy kis hengert formázuk belőle és megpróbáljuk kettészakítani, ha nem szakad el, hanem csak nyúlik akkor kell még bele porcukor. Akkor jó, ha szét tudjuk szakítani.
Lehet kicsit kevesebb, vagy több porcukrot fog felvenni, attól függ, mennyi folyékony ételfestéket, ízaromát tettünk bele.
Rögtön lehet nyújtani és tortát/kekszet díszíteni vele. Ha nagyon megkeményedne, mikor dolgozunk vele akkor rövid időre betesszük a mikróba és újra átgyúrjuk, hogy felpuhuljon. Nyújtáskor enyhén porcukrozzuk a munkafelületet a fondant alatt.
Tényleg nagyon egyszerű megcsinálni. Nagyon könnyű vele dolgozni, szépen lehet vele díszíntei és tényleg nagyon finom! Nem túl annak ellenére, hogy a marshmallow alapjában édes és még rengeteg porcukorral dolgozzunk bele.
Ha marad akkor folpackba csomagolva a hűtőben lehet tárolni. Hogy meddig azt nem tudom, szerintem kb 1 hétig. Innen kivéve, mikróban fel kell kissé melegíteni és át kell gyúrni, hogy nyújtható legyen.

Ez egy nagyon jó videó a marshmallow fondant elkészítéséről:

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát, tényleg nagyon szép lett! Gratulációm az ünnepeltnek! :) Orsi (swe)

anna írta...

ki fogom próbálni ;)

Milena írta...

Jól néz ki :)

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP