Fava, vagyis a görög sárgaborsópüré - Φαβα

2009. február 5.

A főzelékek közül az egyik kedvencem a sárgaborsófőzelék volt. Ez az étel nagyon hasonlít rá, itt mégsem főételként eszik, hanem előételként, meleg "salátaként", illetve a főétel mellé, merthogy a görög azt vallja, hogy a többféle íz keverésével, illetve együttevésével az étkezés több élvezetet nyújt. Nekem simán magában is tökéletes friss kenyérrel, baguettel, pitával. A fava a sárgaborsó kis szemű görög változata. Itt görögországban főleg Szantorini sziget híres erről az ételről, mivel itt van a fő termőhelye, ami azt is jelenti, hogy itt tudják igazán az elkészítésnek minden csínját-bínját. Én a legegyszerűbb változatát szeretem a legjobban. Egyszerre 3-4 evésre valót szoktam elkészíteni belőle.

fava

Hozzávalók:
2 kis fej vöröshagyma
1 csésze (2,5 dl) sárgaborsó
2,5-3 csésze víz
só, bors
olívaolaj

A borsót megmossuk, egy fej hagymát apróra vágjuk, sóval, borssal, 3 evőkanál olívaolajjal és a vízzel szó szerint szétfőzzük pépesre. Ez kb.1 órát vesz igénybe. Főzés közben rá-rá nézünk és átkeverjük. Mikor pépes megkóstoljuk, hogy elég sós-e és elég puha-e (pépes állagtól persze ez elvárható kóstolás nélkül is). Ekkor botmixerrel, teljesen pürésítjük. Elkészítésének "titka", hogy egy rész sárgaborsóhoz 2,5-3 rész vizet adunk és ebben főzzük meg. Még akkor sem pótolunk hozzá, ha kevésnek tűnik a víz a főzés vége felé, mert aztán leves lesz belőle és nem püré. Rántást, liszttel szórást, illetve semmilyen sűrítési eljárást nem használnak a főzésekor!
Tálaláskor egy kistányérra 4-5 evőkanál meleg pürét simítunk, úgy hogy peremes legyen, mintegy medencét képezve az olajnak, hogy ne csorduljon le róla. Megszórjuk aprított vörös vagy lilahagymával egy picit borsozzuk és olívaolajat öntünk rá bőven.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hű, ez nagyon jól hangzik, én is elkészítem. Köszi a receptet! Kriszta

Lindus írta...

Isteni finom, ez az étel. Úgy gondolom még sokszor kell ezt készítenem a családnak. Sokkal kellemesebb mint főzelékként megenni.

Viktoria írta...

Hasonló az íze, mint a főzeléknek, mégis teljesen más. Én is sokkal jobban szeretem így!

duende írta...

Lehet, hogy kísérletet teszek a sárgaborsó megszeretésére?!
Az egyetlen étel, amit nem szeretek. De ez olyan jól néz ki! Ki kell próbálnom. Lehet, hogy így én is szeretném!

Viktoria írta...

Duende,
szerintem próbáld ki. Először csak kis mennyiséget készíts, ha nem ízlik nem megy kárba. A hagyma és az olaj teljesen más ízt ad neki mint a sárgaborsófőzelék. És mindig valamilyen étel mellé egyétek, mint "saláta"

duende írta...

Úgy lesz! :) Egy próbát mindenképpen megér, nagyon csábító a képen!

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP