Mindenevő százas lista

2009. február 20.


A Very Good Taste blogon jelent meg az a lista, amelyet a szerző szerint minden valamire való mindenevőnek végig kellene ennie. A blogokon végigpörgő hasonló játékokhoz hasonlóan, ezúttal is bárki részt vehet benne, bejelölve, hogy mit evett már és mi az ami szóba se jöhet nála. A Kispadon elkészítették a magyar fordítást is, ami már elkezdte útját a magyar gasztroblogokon is.
Én pedig Ági főz által megalkotott közép-európai változatát használtam fel. A feladat tehát vastagon szedni, amit az ember már kóstolt, és áthúzni, amit soha nem enne. Ezen annyit módosítottam, hogy amit soha nem ennék meg azt én pirosal jelöltem, mivel nem találom, hogy hol lehet áthúzottat varászolni a bejegyzés szerekesztésénél. Jó kis lista, bár hiányoltam belőle az olyan nyalánkságokat, mint: sült disznóvér, velő, szalontüdő, agy stb.
Azt hiszem én vagyok a legpocsékabb mindenevő, de ezt a lista is bizonytja:

1. Ajvár – még nem és nem is nagyon vágyom rá
2. Aszú – nem vagyok borivó
3. Bableves csülökkel – semmi extra, szeretem
4. Baklava – tudni kell jól elkészíteni, és egy kocka bőven elég belőle
5. Baracklekvár – Nagyim mindig főzött, tavaly nyáron én is életemben először befőztem, friss meleg fánkon a hűs lekvár hmmm
6. Bárányhús – a grillezett bébibari a legjobb
7. Barátfüle – Zsuzsika nénié a legjobb
8. Békacomb rántva – inkább nem
9. Birsalma sajt – ezt sem
10. Bodza szörp – nem ittam még, de megkóstolnám
11. Borsóleves – a borsó amúgy is a kedvencem, grízgaluskával isteni
12. Bundás kenyér – citromos teával a legjobb téli reggeli, és persze majonézzel megkenve
13. Burek – a görög változatát nagyon szeretem
14. Cékla saláta – bármikor, főleg az ecetes-tormás, vagy a joghurtos
15. Csalántea – nem ittam még, de valahogy nem is szeretném
16. Csevapcsicsa – nem igazán fogott meg
17. Csicsóka – még nem volt szerencsénk egymáshoz
18. Csiga – SOHA, a párom viszont kétpofára falja én meg elszörnyedve követem figyelemmel
19. Csirkeláb a húslevesből – soha brrrrr
20. Disznósajt – SOHA senki nem bírna rávenni
21. Erdei gombák – nem vagyok nagy gombaevő
22. Esterházy torta – A torták közül a TOP számomra. Csakis a Szamos marcipán cukrászdából, évente egyszer a születésnapomra, ez az év csúcspontja, persze többször is betérhetnék egy-egy szeletre, de akkor elveszne a várakozás és a vágyakozás izgalma
23. Fagyasztott hal rudacskák – egy időben szerettem, most már inkább nem
24. Fánk – szalagos, csöröge, töltött, porcukrozott, lekváros….
25. Fasírt – ha nem túl fokhagymás, de különösen hagymás krumplisalátával vagy paradicsomos káposztával jön be
26. Finomfőzelék – nem ettem még
27. Fokhagymás lángos, sajttal és tejföllel – évente egyszer, nyáron, strandon és inkább fokhagyma nélkül
28. Fonott kalács – reggelire habos kakaóval hmmm...
29. Főtt csöves kukorica – jó sósan
30. Gulyásleves – a húst kipöckölöm belőle amúgy szeretem
31. Gyümölcsbor – nem iszom bort
32. Hagymaleves – egyszer ettem és emlékszem nagyon ízlett
33. Halászlé – soha
34. Jeges kávé – nem vagyok kávé rajongó
35. Kakashere pörkölt - soha
36. Káposztás tészta – borsosan és picit édesen + úgy szeretem, ha egészséges barnára van pirítva a káposzta, hullaszínű káposzta szóba se jöhet!
37. Kapros tökfőzelék – megkóstoltam, de nem bírnátok annyit fizetni, hogy megegyem
38. Karalábé – csak nyersen és 10 évente egyszer
39. Kaszinó tojás – megeszem, de nem kedvenc
40. Kecsketej – nem ittam még, és nem is nagyom vágyom rá, viszont a krétai kecskesajtokat imádom
41. Kemping sajt a tömlőből – inkább friss kenyérrel és paradicsommal
42. Képviselőfánk – hidegen hagy
43. Knédli – nem ettem még
44. Kocsonya – hát nem a kedvencem
45. Kókuszgolyó – egyszerűen nem lehet nem szeretni
46. Kovászos uborka – a nagyimét imádom a legjobban
47. Körömpörkölt – soha
48. Körözött – ritkán, pedig szeretem
49. Krémes – eddig még csak rémes krémeseket kóstoltam, úgyhogy inkább nem eszem
50. Krumplipüré – csakis valódi krumpliból, borsosan
51. Krumplis tészta – hmmm, csalamádéval, kovászos uborkával
52. Lecsó – sok tojással és igazából tunkolni szeretem csak mert a főtt paprikától fáj a gyomrom
53. Lekváros bukta – sok lekvárral, frissen
54. Libamáj – pástétomként és a zsírja friss kenyérre kenve paradicsommal
55. Lóhús – még nem ettem és nem is nagyon akaródzik
56. Madártej – Zsuzsika nénié a nyerő, kevés hab és sok-sok vaníliaszósz, de sajnos megy a hasam tőle
57. Majonéz – szendvicsbe, salátába, vagy cask úgy mártogatni bele, de leglegfőképpen bundáskenyéren
58. Mákos guba – anyu készítette talán egyszer, semmi extra, pedig a mákot szeretem
59. McDonald’s Big Mac Meal – a mc’chicken vagy a sajtburger jobban bejön
60. Meggyszósz húslevesben főtt marhahús mellé – Nagyim szokta készíteni, de mi cask úgy magában esszük
61. Muszaka – csak ne lenne olyan macerás elkészíteni
62. Nyúlhús – megfőzöm, sőt meg is kóstoltam már, de túl aranyos ahhoz, hogy csak úgy megegyem
63. Őszibarack befőtt – néha, inkább lekvár formájában eszem barackot
64. Pacal – SOHA, még a szagától is rosszul vagyok
65. Padlizsánkrém – hát nem igazán
66. Palacsinta – sósan, édesen, rakottan, csúsztatva, óriás, mini…., De a favorit a csokis-banános
67. Pálpusztai sajt – nem ettem még és szerintem nem is fogok
68. Paradicsomos káposzta – fasírttal a főzelékek főzeléke
69. Párizsi – Nem sürűn ettem, akkor is cask a baromfit
70. Pilóta keksz – néha rákapok, inkább a vaníliás karika jön be, sajna itt nem lehet őket kapni
71. Pogácsa – a krumplis az igazi
72. Puding – imádom, de nem a házi főzöttet, hanem a D betűs márkájút nyammm
73. Puliszka – nem ettem még
74. Rántott hús – a klasszikus, zsíros krumplival és kovászos ubival a nyerő
75. Rakott krumpli – sok tejföllel, jó szaftosan, kovászos vagy csemege uborkával, a Nagyimé a legjobb
76. Rácponty tejföllel – ponty: soha, tejföl: igen
77. Sárgarépa krémleves – répát inkább húslevesből szeretem
78. Somlói galuska – ha jól van készítve isteni, de sajnos nagyon kevés helyen készítik jól
79. Sóskaleves – leves? A sóskafőzeléket imádom, de levesként még nem próbáltam
80. Sült gesztenye – megeszem, de nem rajongok érte, a gesztyenyepüré jobban bejön
81. Sült kolbász papírtányérról, a hentesnél – a sült kolbász szóba se jöhet, hát még hentesnél
82. Sült tök – jesszus!!!!, viszont halloweenre szívesen készítek belőle tökfejet
83. Szilvapálinka – ha házi akkor jó
84. Szilvás gombóc – a szilvát nem eszem meg, de maga gombóc a fahéjas-cukros-gyümölcslével a belsejében az oké
85. Szőlős rétes – azt hiszem inkább megmaradok a hagyományos változatoknál
86. Sztrapacska – borjúpörkölttel – talán egyszer kóstoltam a sztrapacskát, de hidegen hagy
87. Tatár beefsteak – egyszer és soha többé
88. Tintahal – nem hódította meg a szívemet, citrom nélkül nincs semmilyen íze, ha meg megcitromozom akkor meg mindig azt mondom, mintha szalvétát ennék citrommal, vagyis számomra egy íztelen valami
89. Torma – főtt/sült virslivel, sonkatekercsben és persze húsvétkor
90. Töki pompos – a világon a legjobb
91. Töltött káposzta – nem igazán, de a székely/lucskos ki, hogy ismeri annál inkább
92. Töpörtyű – 10 évente egyszer 1 falatnyi
93. Túró Rudi – a Piros Pöttyös az igazi, kár, hogy itt nem lehet kapni
94. Túrós tészta cukorral – imádom! + jó sok tejföllel
95. Vaddisznó pörkölt – nem az én műfajom
96. Véres hurka – SOHA
97. Virsli – csakis az Orsi baromfi virslije jöhet szóba
98. Zöldbab – NEM!
99. Zúzapörkölt – ez is a soha kategória
100. Zserbó – száraz, nem értem mit lehet szeretni rajta, de hát ízlések és pofonok különbözőek

0 megjegyzés:

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP