Paprikás krumpli görögösen - Πατατες και μπαμιες με ντοματα

2009. február 22.

Tegnap nem volt kedvem főzni, mert ilyen is van. Előző napról még volt maradék ami egy személynek lett volna elég. Úgy gondoltam, hogy azt N. eszi, én meg találok magamnak valamit a hűtőben. Hát nem így lett, mert N.-nek nem volt kedve hozzá, így kénytelen voltam összedobni valamit. Persze ötlet nulla, mert ha kedv nincs ötlet sincs. Körülnéztem a konyhába, mi is van itthon és abból mit lehet 3/4 óra alatt összeütni, mert persze röviddel ebéd előtt közölte, hogy neki a maradékhoz nincs igazán kedve. Krumpli és paradicsomszósz mindig van itthon, okrára a mélyhűtőben leletem, már majdnem el is felejtettem, hogy van, illetve, hogy egy kis "hús" is legyen beledobtam pár mini virslit és mini kolbászkát. Így alkottam meg a görög krumplis okrából a görögösített magyar paprikás krumplit. Egyébként készítik itt ezt az ételt, csak éppen magyar pirospaprika és virsli meg kolbászka nélkül.

Kell hozzá:
40 dkg krumpli
10 dkg okra
2,5 dl paradicsomszósz
2-3 dl víz
só, bors, őröt kömény, babérlevél és pirospaprika
8-10 mini virsli és kolbászka vegyesen
fél fej vöröshagyma
olívaolaj

Az aprított vöröshagymát olajon megfuttatjuk. Rászórjuk a fűszereket, beleöntjük a paradicsomszószt, a vizet és a kis kockákra vágott krumplit. Addig főzöm amíg majdnem teljesen puha nem lesz a krumpli. Ez alatt egy nagyon kevés olajon kicsit megpírítom a virsliket és a kolbászkákat (így a krumplival nem dagad óriásira). Ha a krumpli már majdnem jó hozzáadom az okrát, amivel még kb. 15 percet főzöm, az utolsó 5 percben beledobálom az előpirított virsliket és kolbászkákat, és már ehetjük is.

Okra with potatoe and sausage

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia elárulod nekünk, milyen csudaság is az az "okra"? Esetleg paprika féleség?
Köszi:g

Fahéj és feta írta...

Szia g! Ha a gugliba beírod találsz róla leírást és képeket is, mivel az én képemen nem látszik annyira. Ez egy zöldségféleség. Igazából a paprika-cukkini-uborka határán mozog. Kívülről apró rövid puha "szőrszerűség" borítja, de nem kell meghámozni. Ha felvágjuk, olyasmi nedve van mint a cukkininek és rengeteg apró magot rejt. A magját egyébként kávépótlóként is használják. Nyersen íztelen. Főve a főtt paprika és a főtt cukkini között helyezném el.

Névtelen írta...

Köszi, már a TV Paprika török főzős műsorában is hallottam róla, akkor is gondolkodóba ejtett!
g

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP