Spagetti darált húsos szósszal - Μακαρονια με κιμα

2009. március 11.

Az utóbbi napokban semmire sincs időnk, főként a 30 percnél hosszab időt igénylő főzésekre. Alig vagyunk itthon, ugyanis úgy 1 hónap múlva esküvőnk lesz. Eddig szépen lassan intéztük az előkészületeket, merthogy még van időnk. Aztán pénteken, mikor elmentem az esküvői ruha szalonba, hogy időpontot kérjek a koszorúslányomnak a mostani hét végére, a hölgy azt mondta, hogy minek úgy sietni még van időnk. Ezen akkor ott kiakadtam egy kicsit, mert a hét végén már 15.-e van, mi az, hogy van még időnk???? Az időpont végül is meglett, és közben rájöttem, hogy eddig teljesen nyugodt voltam, hogy minden kész lesz, de most kicsit bepánikoltam. N.-nek is elmeséltem az esetet, s ő is rájött, hogy már nem lehet olyan ráérősen intézni ami még hátra van, mint ahogy gondoltuk. Szóval hétfő óta, megy a nagyüzem, hogy ami még kell elintézzük. Ez persze azzal is jár, hogy a nap leglehetetlenebbl időpontjaiban megyünk, tortát kóstolni, formát és színt választani a tortának, esküvői cipőt venni, táncot tanulni, papírokat, engedélyeket beszerezni, ülésrendet készítünk, meghívókat kézbesítünk stb, stb. .... Ami azt jelenti, hogy a főzés az ami a legkevésbé izgat mostanában, amit persze az időhiány okoz. Hétfőn például sikerült este fél 7-kor megedbédelnünk, mert akkor értünk haza a lótás-futásból.
Az ilyen esetkben főzök hasonlókat, mint ez a spagetti. Ha szó szerint lefordítom akkor tésztát jelent darált hússal. Ami a legtöbb esetben igaz is. N. anyukája például alig tesz paradicsomszószt a húsra, így tényleg szinte csak tésztát eszünk fűszerezett darált hússal és sajttal megszórva. Mikor először készítettem akkor N. meg is jegyezte, hogy legközelebb kicsit kevesebb legyen a paradicsomszósz, én viszont nem szeretem csak úgy száraszon, szósz nélkül. Többszöri készítés után azonban megtaláltam az arany középutat.

Spagetti with minced meat - Makaronia me kima

Kell hozzá:
fél csomag spagetti
40 dkg darált hús (marha vagy sertés)
olívaolaj
só, bors, oregano
1 fej vöröshagyma
2 dl házi paradicsomszósz
0,5 dl vörösbor
reszelt sajt

A felapírott hagymát olajon megfuttatom, majd rádobom a darált húst és picit lepirítom. Sózom, borsozom, oreganot szórok rá, ráöntöm a paradicsomszószt és a vörösbort. A szószt 5-6 percig rotyogtatom, amíg a tésztát vízben al dentére főzöm, leszűröm.
Eddig mindenki ugyanígy készíti azt hiszem. Innentől kezdve kétféleképpen szoktam készíteni. Vagy simán tányérra adagolom a tésztát, rá a szósz és arra reszelt sajt. Most épp így készült. A másik variáció szerint a szósz kb. felét inkább a húsos részét kiszedem egy tálkába és félreteszem. A tésztát leszűrés után (nem kell lerázni róla nagyon a vizet) visszateszem a főzőlábosba, majd ráöntöm a szósz másik felét és magas hőfokon 2-3 percig pirítom folyamatosan kevergetve, hogy a szósz mindenhol bevonja a tésztát. Ekkor tányérra adagolom a szószos tésztát és a félretett darált húst szétosztom az adagokon, majd sajtot szórok a tetejére és befaljuk.
A tészta szósszal való összepirításával, N. kedvére teszek, mert így nincs rajta bő szósz, illetve a sajátomra is mert így a tésztát bevonja a paradicsomszósz és így nem lesz olyan szárasz íztelen a tészta.

4 megjegyzés:

trinity írta...

Egy rugóra járt az agyunk-ha benézel hozzám, meglátod...:)))Alig van kis különbség:)Amúgy paradicsomszósz nélkül nekem is száraz lenne.....A vörösbor tök jó ötlet, átveszem!!!

Az esküvői előkészületek olyan szépek és izgalmasak!!!!Csodás időszakot élsz most át!!!!Gratulálni utólag illik, ugye??
Addig is, hajrá!

Viktoria írta...

Tényleg, Te is ezt készítettél:). Nekem kell a paradicsomszósz, a nélkül nem bírnám megenni. Én nagyon szeretek mellé natur görög joghurtot enni, vagy fetát.

Ma kicsit nyugisabb a napunk van. Az esküvői előkészületek szépek és izgalmasak valóban. Egy a gond velük, hogy eddig ezek miatt már majdnem százszor elváltunk, de azt modják ez minden párral így van :)). Grautlálni pedig igen, utólag illik :).

Lindus írta...

Ebben a pillanatban gondolkodtam a vacsorán, és pont a spagetti jutott eszembe. Erre bemézek hozzád és mit látok???
Most már tuti spagetti lesz vacsira.

erős ildikó írta...

Olyan jó kis étel ez, ha ritkán is jut eszembe...

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP