Házasodtunk...... - Esküvő Krétán

2009. április 28.

Egy görög esküvő tele van hagyományokkal és szokásokkal. Amikor arra került a sor, hogy elkezdjük szervezni az esküvőnket, fel se merült bennem, hogy ne hagyományos görög esküvőnk legyen. Voltak persze pillanatok, amikor bántam, hogy belementem, hogy minden a görög hagyományok szerint legyen, de végül is nagyon jól sikerült és kár volt aggódnom, és kár volt kb. 2 hétig az esüvő előtt gyomorideggel szenvednem.
Az esküvő előtt általában 2 nappal az ifjú pár jövendőbeli házában, vagy ha már együtt laknak akkor a közös házban a hálószobában megrendezik az úgynevezett „ágy napot” (Ημερα του κρεβατιου). Ekkor még férjezetlen lányok megvetik az ifjú párnak a nászéjszakára az ágyat, tradicionális ágyneművel (nekünk ezt a párom anyukája készítette, nagyon értékes 4-6000 eurót ér egy ilyen kézzel készített garnitúra, ugyanis nagyon sok munka van vele). Az egész egy rövid szertartással kezdődik, mikor is a pap megáldja az ifjú párt és az egész ház minden helyiségét szentelttvízzel. Utána következik az ágy megvetése. A jó vőlegénynek az ágyazás közben háromszor le kell rombolnia a félig vagy majdnem kész ágyat, majd a harmadik után már elégedtnek kell lennie az eredménnyel. Szépen elrendezik az ágyon a nászéjszakára vett új hálóinget és pizsamát meg a papucsokat. Ha kész rózsaszirmokat és rizst szórnak az ágyra a termékenység jelképeként, valamint kisgyereket kell az ágyra ültetni, és állítólag amilyen nemű kisgyermek ül elsőként az ágyra olyan nemű lesz a pár első gyermeke. Az egész azonban nem ilyen egyszerű, a gyermeknek akarnia kell az egészet. Ha csak ráültetik és nem akarja, vagyis lemászik azonnal, vagy úgy kell rábeszélni, hogy ráüljön akkor, nem jön be a babona. Amikor az első olyan gyermek ül az ágyra akarja is olyan nemű lesz az első gyermek. A meghívottak pénzt dobálnak az ágyra ajándékként az ifjú párnak. A vendégeket a görög pálinkával, a rakival, illetve likőrrel kínálják, valamit édességet szolgálnak fel, általában valami bonbon féleséget, majd az egész társaság elmegy együtt vacsorázni. Távozás előtt mindenki kap egy pici bugyort ami kufetával (κουφετα) van megtöltve, ez egy hagyományos cukormázzal bevont mandulás drazsé.


wedding collage1

wedding collage2

wedding collage3

Magyarországon egy esküvőre átlagosan 100-150 főt hívnak meg a 200-250 fős esküvő már nagyon nagy esküvőnek számít. Itt Görögországban egy átlagos esküvőn 700-1100 meghívott van. Vannak persze itt is túlzások 2000-2500 fővel, de vannak kis esküvők is mint amilyen a miénk is volt 300-350 fővel. Pontosan a fentiek miatt itt vannak kifejezett esküvőközpontok, ahova elmegy az ifjú pár, kiválasztja az esküvői menüt amiben étel és ital van, valamint a központ által van biztosítva a zene is. Innentől kezdve már egyszerű dolga van az ifjú párnak, mivel a többi apróságot már egyszerű elintézni. Az egyik legfontosabb az esküvő tanu(k) (κουμπαρος – κουμπαρα), kiválasztása. Neki(k) itt nagy szerepe van, nemcsak egyszerűen tanu aki aláírja a papírt, hanem részt is vesz az esküvői szertartásban, a gyűrű felhúzásánál és az esküvői korona felhelyezésénél is.
Az esküvői szertartás este van, általában 6 és 8 óra között, utána pedig mindenki elmegy a lakodalom színhelyére, vacsorázni és táncolni.
A vőlegény a menyasszonyt és a családját a templomnál várja a meghívottakkal. Amikor a menyasszony megérkezik, a vőlegény átadja neki a virágcsokrot, a pap kézenfogja vőlegényt a vőlegény pedig a menyasszonyt és így mennek be a templomba.
A szertartás két részre osztható. Az első rész, az eljegyzés szertartása, amikor is a pap eljegyzi a gyűrűkkel a menyasszonyt és a vőlegényt. Ehhez megáldja gyűrűket és háromszor keresztet rajzol vele a menyasszony és vőlegény homloka felett, majd félig felhúzza a gyűrűket az ujjukra. Ekkor a tanura kerül a sor és keresztezett kézzel háromszor megcseréli a gyűrűket, majd teljesen felhúzza azokat az ifjú pár ujjára. Ez után következik a második rész vagyis maga az esküvői szertartás. Ekkor meggyújtják az oltárnak nevezett asztal két szélénél álló nagy gyertyákat (λαμπαδες), amik Jézust jelképezik, vagyis a világosságot. A párt tulajdonképpen az esküvői koronával (a két koronát szalag köti össze), a stefanaval (στεφανα) adják össze. A pap szintén megáldja azt, majd háromszor keresztet rajzol vele a menyasszony és a vőlegény homloka felett és felhelyezi a koronát. Ekkor ismét a tanué a szerep, szintén keresztezett kézzel háromszor megcseréli a koronát az ifjú pár feje felett. A pap a koronázás után a bibliából a házasságra vonatkozó részeket olvas fel. Majd közös pohárból három korty vörösbort isznak (Jézus vére, a szenvedés) és közös kanállal mézes diót esznek (boldogság). Ez azt szimbolizálja, hogy a pár szenvedésben és boldogságban is megosztja egymással az életét. Végül a pap kezében a bibliával kézen fogja a párt és az oltárnak nevezett asztal körül három kört tesznek meg, úgy hogy hátulról a tanu az esküvői koronát tartja. Ez az első közös utat jelképezi a pár életében. Ez alatt a meghívottak rizzsel szórják az ifjú párt, termékenységet kívánva ezzel.
Végül az ifjú pár és mellettük a szülők és tanuk sorfalat állnak és mindenki gratulál nekik. Ez után az étteremben az ifjú pár felvágja a tortát és házas életük első közös táncát táncolják. A közös tánc után nem marad más mint maga a lakodalom evéssel-ivással és tánccal.

wedding collage4

wedding collage5

wedding6

És, hogy legyen a bloghoz passzoló témája is hozzászólásnak, íme az esküvői menünk:
Előételek: sütőben sült feta, sajttal-sonkával töltött palacsinta, sajtfasírt, disznóhusos ragu, sütőben sült paprika, tejszínes gomba. Ezek kistányérnyi adagok, és négy személyre szólnak és közösen esznek belőle.
Főételek: főtt marhahús + a főzőlében főtt spagettivel és speciális krétai sajttal megszórva, grilezett sertés fehérpecsenye + sütőben sült krupmli és zöldésges rizottó körettel, valamint görög paraszt saláta és az étterem speciális salátája. Ezek is négy személyre szólnak, kisebb tálon érkeztek, mindenki annyit szed amennyit akar.
Desszert: gyümölcssaláta (kiwi, narancs, alma, körte) és az esküvő tortából mindenkinek egy szelet.

Kattintsatok a képre, hogy nagyobban is megnyíljanak.

23 megjegyzés:

gabojsza írta...

De jó, hogy megírtad...Gyönyörű menyasszony voltál! Gratulálok még egyszer!:-)))
(nászéjszakára minek pizsama meg papucs???:-)))))

Juhász Andrea írta...

Sok boldogságot és örömet kívánok nektek és persze bőséges gyermekáldást. :)

KataKonyha írta...

Sok szeretettel gratulálok nektek, kívánok sok örömet és boldogságot az életetekben. Nagyon szép voltál!

Ildinyó írta...

Fantasztikus esküvő lehetett! Szívből gratulálok és nagyon sok boldogságot kívánok Nektek!!!

Borsó írta...

Nagyon sok boldogságot kívánok, természetesen bő gyermekáldással!!!!:)

Igen szép menyasszony voltál!

Gratulálok!

Fűszeres Eszter írta...

Én is gartulálok, nagyon szépek vaygtok! (Nekem is az jutott eszembe, ami Gabojszának :-)
Sok boldogságot kívánok!

Cukroskata írta...

Gyönyörű esküvő volt. Sok örömet, boldogságot, és a házasélethez, egymáshoz, sok türelmet kívánok. :-)

napmátka írta...

Legyetek nagyon boldogok egy hosszú életen át!
Nagyon érdekes volt olvasni a görög hagyományokról...

Palócprovence írta...

Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek! Gyönyörű menyasszony voltál! :))
Érdekes lehet egy hagyományos görög esküvő.

Csicseriborsó írta...

Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek? És a kislány úgy ült fel az ágyra, ahogy kell?:)

Lilahangya írta...

Sok boldogsagos hosszu evet kivanok Nektek egyutt! Szepek voltatok nagyon!

Gabriella írta...

Gratulálok neked!!! Tiszta nosztalgikus lettem, de férjhez mennék újra!! Pedig még csak 3 éve...


Gyönyörüek voltatok!

Vica alias KiVi írta...

Én is sok boldogságot kívánok. Én is azt éreztem, amit az előttem szóló Gabi, pedig tavaly október nincs olyan messze:))) Nagyon szépek voltatok.
Viszont a képek nem nyílnak meg nagyban:((( Vagy én csinálok rosszul valamit.

piszke írta...

Nagyon érdekes írás volt és minden jót Nektek!!

lúdanyó írta...

Gratulálok nektek én is, sok boldogságot kívánok! Tényleg érdekes volt olvasni egy hagyományos görög esküvőről.
Az én húgom is Görögországban élt sokáig (Pireuszban), neki is ott volt az esküvője.

Rebaba írta...

Sok boldogságot nektek!!! És még sok ilyen érdekes írást tőled :)))

Ízbolygó írta...

Csodaszépek vagytok és nagyon jó volt olvasni a beszámolódat! Örülök, hogy végül minden jól sikerült! Hosszú, boldog, egészségben együtt töltött éveket kívánok Nektek és gazdag gyermekáldást!
(az ágyra végül kisfiú vagy kislány ült?:-))
És nagyon tetszett a menütök, micsoda kímélő fogások, sok saláta, egyszóval remek!

trinity írta...

Gratulálok, nagyon szép esküvőtök volt és nagyon szép pár vagytok! Sok boldogságot!!!!

Anett Lazar írta...

Remek képes / szöveges beszámoló!
SOK BOLDOGSÁGOT!

Eva írta...

Nagyon sok boldogságot, és sok kis csöppséget az ifjú párnak! Nagyon szépek voltatok! Még jobb lenne, ha nagy felbontásban is megnézhetnénk benneteket:) Nagyon tetszett a hagyományos esküvő+ tradíciók leírása, sokban hasonlít a szerb esküvőre, gondolom, az azonos vallási gyökerek miatt:)Mégegyszer kívánok nektek minden elképzelhető szépet, és jót, és hogy minden nap legalább annyira szeressétek egymást, mint az esküvőtök napján!

Mediterranean kiwi írta...

hello from chania
so you are newly married
whishing you all the best for your future in crete

Fahéj és Feta írta...

Eva,
Nagyon köszönjük a jókívánságokat:)

Mediterranean Kiwi,
Thank you for your wishes:)

Reni írta...

Nagyon jó volt olvasni az írásodat, ritkán pillanthat bele egy ilyen családi eseménybe egy kívülálló. Te picit beengedtél minket ebbe a körbe :)
Nagyon szépek voltatok :)

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP