Omlett

2009. április 6.

N. és a tojás. Két különböző fogalom. Három féle képpen hajlandó csak megenni. Budáskenyérként, süteményekben és besamelben, illetve omlettként. Főtt-, tükör-, lágytojás, tojásrántotta és társai szóba se jöhetnek. Ha már minden ötletből kifogyok mit lehetne ebédre és vacsorára főzni akkor szoktam készíteni ezt az omlettet.

Omelette

Hozzávalók:
3 tojás
1 dl tejszín
1 kisebb vöröshagyma/2-3 szál újhagyma
1 fél zöldpaprika
1 kisebb paradicsom
7-8 szelet sonka
10-15 dkg krumpli
só, bors, bazsalikom
1 kis szelet feta felkockázva

A krumplit megpucolom, feldarabolom és megsütöm egyszerű sült krumplinak. A vöröshagymát félfőre vágjuk, a paradicsomot magok nélkül felkockázzuk a parikával és a sonkával együtt. Ezeket egy kevés olajon teflon serpenyőben előpirítjuk; sózzuk, borsozzuk és bazsalikomot szórunk rá. Ha kész hozzáadjuk a sültkrumlit és átforgatjuk, hogy mindenből mindenhová jusson.
Felverjük a 4 tojást a tejszínnel és a fetával. A felvert tojásos masszát ráöntjük az előzőleg elkészített alapra és közepes tűzön addig pirítjuk amíg szép színe nem lesz alulról (villával kicsit megemeljük és úgy ellenőrizzük). Ekkor egy akkora tálat veszük ami nagyobb, mint a serpenyő átmérője ezzel befedjük a serpenyő száját és a tenyerünket rászorítva a serpenyőből a tálra fordítjuk az omlettet, így a sült alja kerül felülre; majd visszacsúsztatjuk a serpenyőbe, úgy hogy a sületlen fele lesz alul és így is megpirítjuk. Friss salátával és kenyérrel laktató reggeli, ebéd, vagy vacsora két személyre.

0 megjegyzés:

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP