Teljes kiőrlésű kenyér - Ψωμι ολικης αλεσεως

2009. április 11.

Ma direkt nem vettem kenyeret, mivel a konyhaszekrényben ott várja sorát az a rengeteg féle liszt amit még a liszt körképben bemutattam. Úgy gondolam együnk ma és holnap valami egészségeset ezért a teljes kiőrlésű lisztből készítettem a kenyérkét. Ami tényleg kenyérke lett ugyanis kisülés után 35 dkg-ot nyomott. Kívülről kellemesen ropogós, belülről puha és kicsit édeskés lett. A lazább szerkezet miatt kétszer annyi liszt mennyiséghez elegendő élesztőt adtam hozzá. Kicsit féltem, hogy élesztő íze lesz, de egyáltalán nem érződött rajta.



Kell hozzá:
25 dkg teljes kiőrlésű liszt
1 cs szárított élesztő (8 g)
1 tk cukor
1 csapott ek só
2 dl víz


A lisztet és a vizet meglangyonsíottam. A lisztre rászórtam a cukrot és az élesztőt, majd elkevertem. Hozzáöntöm vizet és elkezdem dagasztani, amikor már majdem teljesen összeáll hozzáadom a sót is és még kb. 5 percig dagasztom. Ha kész lisztet szórok alá és a tetejére is, letakarom és 1 órát kelesztem. Ekkor átgyúrom és formázom, letakarom és még fél órát kelesztem. Ez alatt a sütőt 220 fokra előmelegítem egy kis tál vízzel az aljában. A kenyérkén két hosszanti bemetszést ejtek késsel, majd vizes kézzel átsimítom. 25-30 percig sütöm 200 fokon.

0 megjegyzés:

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP