Canelloni sajttal és sonkával

2009. május 15.

Tegnap úgy döntöttem, hogy kipróbálom a konyhaszekrényemben várakozó canellonit. Még soha nem készítettem, de mivel megtetszett az egyik vásárlás alkalmával az üzletben, megvettem, hogy majd valamikor sort kerítek rá. A kísérletező kedv tegnap érzekezett el, úgy döntöttem vacsorára ezt készítek. Meglepően gyors és egyszerű volt elkészíteni, az eredményt pedig imádtuk. Az egyetlen probléma a fotó elkészítése volt. Elkészülés után ugyanis ezt az ételet lehetetlen fotózni, de nemcsak fotózni lehetetlen hanem szépen kiszedni sem lehet. Így miután hűlés után 2 órát eltöltött a hűtőben utána tudtam csak elfogadhatóan kiszedni és fotózni.

Hozzávalók egy kb. 18×25 cm-es tűzálló tálhoz:
10 db canelloni
4 dl tejszín
1 dl tej
5 dkg reszelt sajt
10 szelet füstölt pulykasonka
10 szelet sajt (nekem regato volt itthon)
só, bors, oregano

A tészta csomagolásán szereplő leírás szerint a tésztát 4 percig előfőztem, leöblítettem és hideg vizet engedtem rá. A tejszínt, tejet, reszelt sajtot összekeverem; ízesítem sóval, borssal, oreganoval.
A tálat kiolajozom és a tejszínes keverék kb. felét a tál aljára öntöm. Az előfőzött canellonikat megtöltjük egy-egy egymásra feketetett és feltekert sonka-sajt tekerccsel. Az így megtöltött canellonik mehetnek a tejszínfürdőbe. A maradék tejszínes szószt ráöntjük a tetejére és megszórjuk egy kevés reszelt sajttal. 190 fokon 25 perc kell neki.

Ham and cheese canelloni

3 megjegyzés:

PszichoMomo írta...

Szia! Nagyon ínycsiklandó a recept és a kép is! Te hol vetted a canellonit? Már nagyon rég óta szeretném kipróbálni, de sehol sem találok :(
További sok sikert a blogodhoz :)

Linda

Viktoria írta...

Szia Linda,

Én egyszerű szupermarketben vettem, de én nem Mo.-n élek. Magyarországon gondolom lehet kapni minden nagyobb szuper-hipermarketben (tesco, auchan, interspar), de lehet, hogy lehet kisebbekben is nem tudom. A kék dobozos, olasz Barilla tészták között keresd. Én legalábbis itt azt vettem és tudom, hogy ezt a márkát Mo.-n is árulják.

FF

Névtelen írta...

Szia!
Tényleg nagyon finom. Viszont a tészta beszerzése magyarországon tényleg nem olyan egyszerű. Bejártam kb 5 nagy áruházat mire a Diósdi interspar-ban kaptam.

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP