Langalló - Töki Pompos - Kenyérlángos

2009. január 22.

Mirellenél láttam meg és attól kezdve piszkálta a fantáziámat, a recept is tőle származik, bár picit módosítottam rajta. Ma jött el az ideje, hogy megsüssem. Egyszerűen isteni, aki még nem kóstolta annak most azonnal meg kell tennie.

Kell hozzá:
30 dkg liszt
csipet cukor
1 kk. só
1/2 cs. szárított élesztő
2 dl langyos víz

15 dkg bacon
1 doboz natúr joghurt (itt nem ismerik a tejfölt), Magyarországon tejföl
2 gerezd fokhagyma
pici só és bors
1 fej lilahagyma
15 dkg reszelt sajt

A lisztet mikróban kicsit megmelegítem, rászórom a cukrot és az élesztőt, majd a langyos vizet és kb. 5 percig dagasztom a kézimixerrel, ekkor hozzáadom a sót és dagasztok még rajta egy keveset. Langyos helyen, langyos konyharuhával letakarva 1 órát kelesztem.
A joghutot (tejfölt) kikeverem a 2 gerezd zúzott fokhagymával, pici sóval és borssal. A bacont felcsíkozom, a hagymát félfőre vágom.
A sütőt előmelegítem 200 fokra, és pár percre beteszem üresen a sütőlemezt, hogy átmelegedjen.
A tészát átgyúrjuk, kinyújtjuk, a meleg sütőlemezre ügyeskedjük és így csupaszon kb. 5 percig elősütjük, ezt azért teszem, hogy a tészta biztos megsüljön a joghurtos/tejfölös feltét alatt. Ekkor kivesszük megkenjük a joghurttal (tejföllel) rászórjuk a bacont és a hagymát, végül befedjük a reszelt sajttal. Visszatesszük a sütőbe és 200 fokon addig sütjük amíg szép színt nem kap. Nekem ez az adag egy kerek 33 cm átmérőjű pizzasütő formába ment bele.

Pizza with joghurt, garlic, bacon and cheese

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hmmm....de jól néz ki. ;)

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP