Falusi kenyér - Ψωμι χωριατικο

2009. április 1.

Elkészült az első mű a liszt körképben bemutattot lisztek egyikéből. Az említett lisztes posztból sajnos kimaradt, pedig meg akartam elmlíteni, hogy miután az összes lisztet hazacipeltem és kitöltöttem velük a konyhaszekrényben található összes üres helyet N. viccesen megkérdezte: Most akkor pékséget nyitunk???? Mindezt persze az után, hogy kinyitotta a szekrény egyik ajtaját, hogy kivegyen valamit és lisztek néztek vele farkasszemet, a másik ajtó mögött szinúgy lisztek. A fenti kérdést az után tette fel miután az édességes fiókban is lisztekkel találkozott :).
Aztán vasárnap kenyér nélkül maradtunk, előbányásztam az egyik sárga színű csomagot, melyet a falusi kenyér és falusi piték elkészítéshez ajánlanak. Kivételesen nem ütöttem fel egyik görög szakácskönyvemet sem, illetve nem kutakodtam az interneten se, mivel a liszt csomagolásán 2 recept is található, az egyik a pitéé, a másik pedig a kenyéré. Úgy gondoltam miért ne ha már egyszer kísérletezem a liszttel miért ne kísérletezhetnék a receptel is?


Hozzávalók:
30 dkg "sárga" liszt
2,4 dl langyos víz
8 g szárított élesztő
1 csapott tk cukor
2 csapott tk só

A lisztet a mikróban kicsit meglangyosítom. Rászórom az élesztőt, erre a cukrot és kicsit elvegyítem. Hozzáöntöm a langyos vizet és géppel elkezdem dagasztani, amikor már majdnem sima rászórom a sót és továbbdagasztom, amíg szép egyenletes sima, az edény faláról le nem váló tésztát nem kapok. Letakarom és 1 órát kelesztem.
A sütőt bekapcsolom 190 fokra és az aljába beteszek egy kis tál vizet. A tészát átgyúrom, formázom, és még fél órát kelesztem. Mielőtt beteszem a sütőbe ferde bevágásokat ejtek rajta, megspriccelem vízzel és 185 fokon 25-30 percig sütöm.
Az enyém picit sűrű lett, mert nem volt itthon csak 5 g élesztőm, ízre viszont kifogásztalan és még másnap is puha volt. A kenyérke kisülés után 50 dkg nyomott. A liszt egyébként valóban világossárga színű, és nagyon-nagyon aprócska búzadarára hasolít.


2 megjegyzés:

trinity írta...

Szép, franciakenyér jellegű kenyérke lett!!!

Névtelen írta...

Nagyon guszta

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP