Paradicsompuffancsok Szantoriniről - Ντοματοκεφτεδες Σαντορινης

2009. október 6.

Ez az étel Szantoriniről terjedt el, mint azt a neve is mutatja. Állítólag sehol nem terem olyan édes paradicsom, mint Szantorini szigetén, ebből következően valószínűeleg sehol nem lesz olyan finom, mint az ott készített. Szantorinin még nem jártam, annak ellenére, hogy nagyon közel van hozzánk, így még nem volt alkalmam az eredetit kóstolni, de amit az itteni paradicsomból készítek az is nagyon finom lesz. Ehetjük sültek mellett köretként, előételnek, vagy ha már elegünk van a sok húsos ételből, akkor azok helyett főételnek salátával, tzatzikivel, krumplival.


Hozzávalók 8-10 kisebb tenyérnyi darabhoz:
30 dkg apróra kockázott paradicsomhús
1 kis fej finomra vágott hagyma
só, bors, menta
4-5 ek liszt
1 nagy tojás felvert habja

Tomatoe rissoles from Santorini

A paradicsomot megmosom, először gerezdekre vágom és a magokat kiszedem belőle, hogy csak a húsa maradjon meg. A paradicsom húsából 30 dkg-ot apróra felkockázok. Ehhez adom az apróra kockázott hagymát, a fűszereket és 4-5 ek lisztet, hogy icipicit száraz massza legyen. Felverem a tojás fehérjét és ezzel fellazítom a masszát. Serpenyőben kevés olajat hevítek, majd evőkanállal halmokat teszek az olajba, amiket ellapítok, mindkét oldalán aranyszínűre és ropogósra sütök. Forrón tálalom. Sózáskor lehet kicsit bátrabbnak lenni, mert a paradicsom elég sok sót igényel, hogy ne legyen íztelen a puffancs.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon fincsi lehet...
A mentát lehet vmi mással is helyettesíteni?
L Niki

mmama írta...

-hm... tomatokeftedesz szantorinisz !
jól néz ki és biztos finom is.
Itthon a krumplival készített hasónló a tócsni.
Kifogom próbálni még van friss mentám is a kertben.

Limara írta...

Nekem is nagyon tetszik!A paradicsomok héját nem kell lehúzni?:)

Viktoria írta...

L Niki,
Helyettesítheted a mentát mondjuk, bazsalikommal, oreganoval.

Mmama,
érdemes kipróbálni, szerintem nagyon finom.

Limara, nem húzom le a paradicsomok héját, mert nagyon picire kockázom, kb. 0,5×0,5 cm-es pici kockákra, de van amikor még kisebbre.

mmama írta...

A " legszebb pöttyös edény tulajdonos" kategóriában nálam van az
"OSZKÁR" dijad, ami semmire sem kötelez , de Rád gondoltam !

Viktoria írta...

Mmama,
nagyon szépen köszönöm, hogy rám gondoltál :)!

á la carte kulinaria írta...

Ez nagyon jól néz ki : ).Santorini mi sehol nem tudtunk ilyet enni, pedig ezt az ételt én is kinéztem magamnak mietőtt elmentünk. Benne van a görög kulináriában. Nagyon sok étterem a turistákra alapoz és a helyi ételekből alig lehet kapni. Ami érdekes, hogy ettem koktélparit és amit én ettem nem volt másabb mint amit itthon kapni. Viszont a paradicsompasták azok fenomenálisak. Abból is van egyszer, kétszer és háromszor paszírozott... csakhát a háromszor paszírozott ára kb 5 euro és 170gr. Legalábbis ahol mi vettük : ).De megáéri. Sőt van édes paradicsomlekvár is!! Édességként eszik kenyérre és sütire kenve. Hát én az utóbbit nehezen tudnám elképzelni, de pirítóssal tényleg nagyon finom. Véleményem szerint a mentát nem érdemes mással helyettesíteni, mert annyira jellegzetes íze van hogy alapjaiban megváltoztatja az étel ízét. Ennek ellenére biztosan más fűszerrel is nagyon finom. : )

Viktoria írta...

Á la carte,
Sajnálom, hogy nem sikerült kipóbálnotok, ez a baj a túristás helyekkel, hogy a tradicionális görög ételeket nem nagyon kínálják, csak egy-két nagyon alap dolgot, mint a mousaka, a pastitio. Innkább a turisták ízlését próbálják meg követni, vagyis próbálnak olyan ételeket kínálni, amit a turista otthon eszik.
Szerintem ez nem jó, mert hát pont azért megyünk másik országba, hogy az ottani kultúrát, életet, ételeket megismerjük-kipóbáljuk.
Paradicsomszósz téren meg valóban akkora a választék, mint égen a csillag.

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP