Piskótatekercs házi sárgabaracklekvárral

2009. november 16.

Újra itt vagyok! Akik a posztmentes időszakban is bekukkantottak, olvastak, kommenteltek azoknak ezúton is köszönöm. Akik pedig kommentben kérdeztek, azoknak ezúton üzenem, hogy legkésöbb holnap válaszolok nekik.
Az igazság az, hogy 5 napra utaztunk el, úgymond nászútra, itt a szigeten belül. Az időjárás kegyes volt és nagyon kellemes, napsütéses 20-22 fokot fogtunk ki.
Már múlt hét csütörtökön hazaértünk, de az útóbbi majd két hétben kellőképpen el lettem kényeztetve azzal, hogy alig kellett főznöm, így akármennyire is szeretek a konyhában ténykedni, nehezen vettem rá magamat, hogy megint főzzek. Pontosan ezért, jól bevált, gyors ételek készültek. Mivel házisütemény elvonási tünetek kezdtek jelentkezni a legegyszerűbb és leggyorsabb sütit készültem megsütni. Igazából tegnapra terveztem, de az áramszolgáltató a nap közepén keresztül húzta a számításaimat, így ma készült el. Piskótatekercset gondolom mindenki tud sütni és senkinek nem mondok majd újat az elkészítéről, de mégis lejegyzem ide, merthát ez a blog mégiscsak a virtuális receptesfüzetem.

Sponge-cake roll with apricot marmalade

Hozzávalók:
4 tojás
8 dkg cukor
8 dkg sütőporos liszt
házi sárgabaracklekvár
porcukor a szóráshoz

A tojásokat szétválasztom. A fehérjét 2 dkg cukorral kemény habbá verem. A sárgáját a maradék cukorral sűrű fehér habbá verem, amit óvatosan a fehérjehabba forgatok. Végül beleszitálom a lisztet és sütőpapírral bélelt tepsibe simítom és 170 fokon kb. 15 perc alatt megsütöm. A sütőpapírt azonnal lehúzom, feltekerem a piskótát és konyharuhába csavarva hagyom kihűlni. Ha kihűlt kitekerem, megkenem házi sárgabaracklekvárral, ismét feltekerem, végül megszórom porcukorral.

10 megjegyzés:

Limara írta...

Szerintem a legtökéletesebb sütemény! :)) Gyönyörű!:)

duende írta...

De rágóta készülök én is rá! csak valami mindig közbejön... :)

Nagyon szép lett! :)

Gasztroboszi írta...

Nagyon szép a fotó! Nagyon gusztusosan tálaltad. :)

trinity írta...

Nekem is nagyon tetszik a fotó is, na meg a tekercs is!!!

Névtelen írta...

Én is a fotót jöttem dícsérni. Mindig megcsodálom őket, nagyon guszták. Tanultál valahol fotózni?
Ed

szepyke írta...

Egyszerű, nagyszerű és gyönyörű is!

nokdeli írta...

nagyon jó, hogy leírtad. én még sosem mertem nekiállni, de így a rceptet olvasva és a képet csodálva, csak rá fogom magam venni:-)

Viktoria írta...

Köszönöm mindenkinek a dícsérő szavakat :D!
Ed, nem, sehol nem tanultam fotózni.
Nokedli, bátran próbáld ki, lényeg, hogy ne nagyon nyitogasd a sütőt, mielőtt letelne a sütési idő, hacsaknem látod, úgy, hogy nagyon pirul, nehogy összeessen.

Vica írta...

Szia! Az alábbi illetőnél, a 30. számú bejegyzésnél fent van a képed kicsiben és a recept szó szerint:(

Viktoria írta...

Vica, köszönöm a figyelmeztetést. Sajnos már én is láttam :(, és már meg is ejtettem a szükséges panasz e-mailt.

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP