Ételrendelés tavernákban - étlapok

2011. június 1.

Gondoltam érdekes lehet, ha megmutatom, hogy is működik a tavernákban a rendelés. Hangsúlyozom a tavernákban.  Itt is léteznek éttermek, amit mi magyarok vendéglőként ismerünk. A turisták által látogatott területeken  fényképekkel illusztrált, több nyelvre lefordíott, lapozgatós könyvszerű étlapot tolnak a nagyérdemű elé. A görögök által látogatott tavernákban viszont olyan étlap van, mint egy felül ragasztóval összetartott jegyzettömb. A tömb 2-3 példányos önindigós, letéphető rendelőlapokbóll áll.  Ezt teszik elénk egy toll kíséretében és a kiválasztott étel mellett (előtte vagy utána) annyi függőleges vonalat kell húznunk ahány tányérral szeretnénk az adott ételből rendelni. Amikor készen vagyunk a rendeléssel, akkor a pincér elviszi ezt a tömböt, amiről letépi a mi rendelésünket, felírja rá az asztalszámunkat, azt, hogy hányan vagyunk és egyet a kasszánál egyet pedig a konyhán ad le belőle.
Ha esetleg valami aznap nem redelhető a felsorolt ételkből akkor azt egyszerűen áthúzzák és abból tudni lehet, hogy aznap az nincs. Illetve ha valami plusz vagy új étel van aznap akkor azt a szabadon hagyott sorokba beírják kézzel.
A letöbb ilyen rendelőlapon a étel mellett szerepel az ára, de van olyan is ahol nincs feltüntetve.
Én nagyon praktikusnak tartom ezt a fajta rendelési módot. Egy oldalon látszik minden az előételektől kezdve a főételeken át egészen az italokig, minden kategóriákba szedve. Nem kell lapozgatni oda-vissza, hogy mit is egyen az ember. 
Sikerült ilyen üres étlapot szereznem és beszkenneltem, hogy meg tudjam mutatni, hogy is néz ki a valóságban. Az egyiken szerepelnek az árak is, a másikon nem.
to rodi menu

Saláták
Előételek
Falatok - szintén előételféleségek
Grillezett ételek
Halak
Frissen grillezett főfogások
Az étterem ajánlata
Üdítők
Sörök
Fehér, rose és vörös borok
Desszertek - ebben az étteremben az étterem ajándéka, ami azt jelenti, hogy raki (pálinka) kíséretében 2-4 féle édességet hoznak az étekezés után amíg az ember a számlára vár. A legtöbb étteremben ez általában valami apróság szokott lenni. Egy kis szelet halva például.

img005
img006

Sajtok
Előételek
Főtt főételek
A séf ajánlata
Saláták
Frissen készült főételek
Édességek
Italok

6 megjegyzés:

Flögi írta...

Tényleg jópofa, vagy az írni és olvasni nem tudó pincéreknek van kitalálva. :-)

4Gyerek írta...

hű, de praktikus dolog.
főleg mert nem egyszer találkoztam olyan pincérrel, hogy gőze nem volt mit írt a papírra mikor diktáltuk a rendelésünk.

Flögi írta...

Nem rossz ötlet, főleg írni és olvasni nem tudó pincéreknek! :D

szilvai írta...

Ez nagyon jó! Most hónapokig tanulmányozhatom, mert szeptemberre megvan a repülőjegyünk Krétára!:)))) Férjem már beszkennelte a görög szótárokat (a magyar és a görög kiadást, két nyelvkönyvet és görög nyelvtant. Berakta a HTC-jébe, így mindíg kéznél van.)
Írhatnék Neked privát levelet néhány tanácsért?

Viktoria írta...

Flögi,
;), hát igen, de egyszerűbb is. Így tuti semmit sem felejt el felírni a pincér.

Szilvai,
a fahejfeta@gmail.com-ra tudsz írni. Ha tudok segítek.

Szilvai írta...

Köszönöm a lehetőséget, élek vele! :))

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP