Kok - Κωκ

2010. augusztus 23.

Ha valaki járt már Görögországban akkor valószínűleg az édességek terén a sziruptól csöpögő baklavaszerűségek jutnak az eszébe. Pedig vannak másmilyen sütemények is. Egy görög cukrászda kész bűnbeesés. Egyrészt minden ínycsiklandóan van betéve a pultokba, másrészt, olyan sokfélét árulnak, hogy az ember azt se tudja mit kóstoljon meg, a legjobb lenne mindenből egy kicsit.
Nagyon népszerűek a pici tortácskák, és a két-három falatnyi krémmel töltött sütik. Ez is egy ilyen sütemény és persze ebben is van egy nagyon kevés szirup. Az alábbi az alap változat, én nem annyira kedvelem, viszont N.-nek ez a kedvence.
Hamarosan felteszem az általam jobban kedvelt másik két változatot is. Talán ez a görögök macaronja, bár nem mandulával készül a korong.


Kok - Κωκ

Hozzávalók 12-14 darabhoz:
A piskótához:
7 dkg cukor
3 tojás sárgája
3 tojás fehérje
6 dkg liszt
2,5 dkg kukoricaliszt

A krémhez:
17,5 dkg tej
7,5 dkg tejszín
1 egész tojás + 1 tojás sárgája
2 dkg kukoricaliszt
4 dkg cukor

A sziruphoz:
5 dkg víz
5 dkg cukor

A mázhoz:
8 dkg tejszín
8 dkg étcsokoládé
1 mk méz

A krémhez a tejet és a tejszínt felteszem melegedni. A lisztet és a cukrot a tojásokkal kikeverem, és a már meleg, de még nem forró tej-tejszínből hozzáöntök folyamatos keverés mellett, majd az egész tojásos keveréket hozzáöntöm a tej-tejszínhez és folyamatosan keverve besűrítem. Amint sűrű kiöntöm egy tálba és rögtön rányomok egy darab folpackot, hogy hűlés közben ne bőrösödjön be. Hűtőbe teszem kihűlni.
A piskótához a tojások sárgáját a cukorral addig verem amíg sűrű fehér krémet nem kapok. A fehérjét egy csipet sóval szintén nagyon kemény habbá verem. A tojássárgás krémhez keverem a felvert fehérje felét, hogy fellazítsam, majd kétrészletben beleszitálom a kétféle lisztet és végül körkörös mozdulatokkal beleforgatom a maradék fehérjehabot. Nyomózsákba töltöm aminek a végére egy sima kb. 0,5 cm átmérőjű csőrt tettem és sütőpapírra vagy szilikonlapra 3-4 cm-es korongokat nyomok (24-28 db-ot) kicsit szellősen mert megnőnek. Előmelgített 200 fokos sütőben 11-14 percig sütöm, amíg szép arany színe nem lesz. Ha kihűlt óvatosan lehúzom őket a papírról.
A sziruphoz a cukrot a vízzel 2 percig forralom, majd langyosra hűtöm.
Összeállítás:
A piskótakorongokat a talpukkal felfelé felsorakoztatom és mindegyiket megkenem egy ecset segítségével a sziruppal (csak egy kicsit nem kell szétáztatni).
A kihűlt krémet habverővel alaposan átkeverem, hogy levegős legyen és nyomózsákba töltöm. Ugyanazzal a csőrrel amivel a korongokat csináltam, a korongok felére krémet nyomok (kanállal is lehet kenni, de így szebb lesz), majd az üres korongok másik felével befedem. Igyekszem ugyanakkora korongokat ragasztani egymáshoz.
Ekkor én beteszem őket a hűtőbe úgy egy órára, hogy jól összetapadjanak.
A mázhoz a tejszínt felforralom és az apróra tört csokira öntöm, picit várok, hozzáadom a mézet és az egészet addig keverem amíg egynemű fényes csokikrémet nem kapok. Én mély fagyistálkában csináltam a mázat.
Végül kiveszem a hűtőből a kész kekszeket és az egyik felüket belemártom a csokikrémbe, majd a csokis felével felfelé tálcára teszem. A hűtőben rádermesztjük a csokimázat és már lehet is enni.
Kicsi hosszadalmas, de megéri. És ez kifejezetten a nem túl édes-émelyítő görög édességek közül való.

2010.08.25. Update:
Kóstolás után N.-el egyetértésben úgy döntöttünk, hogy a krém lehetne édesebb és vaníliásabb, így legközelebb dupla mennyiségű cukor és egy fél vaníliarúd kikapart belseje is belekerül majd.
A szirupos ecsetelést pedig felejtsük el és nyugodtan "fürdessük" meg a korongokat pár másodpercig a szirupban, hogy tudjanak magukban szívni szirupot. Azért arra vigyázzunk, hogy ne áztassuk szét őket!

Lustáknak egy ötlet:
A piskótakorongokat helyettesítsék babpiskótával, a vaníliakrémet pedig vaníliás pudingporból készített krémmel, a máz és a szirup pedig ugyanaz mint ahogy leírtam. Gyors megoldás, bár ízvilágban és kinézetben biztos nem olyan mint az eredeti.

Read more...

Beba napló - Kis Fahéj 3 hónapos

2010. augusztus 22.

Mivel a kommentekben mindig kérdezitek, hogy van a család legkisebbje - ami nagyon jól esik és köszönjük szépen az érdeklődést - úgy döntöttem minden hónapban kaptok egy képet és helyzetjelentést, hogy hol is tartunk most. Bár ez főként egy gasztroblog (mostanában persze nem látszik rajta), de végülis havi egy bejegyzést miért ne lehetne a lányzónak szentelni, szerintem senki sem fog ezért rámpirítani.
Kis Fahéj tegnap lett 3 hónapos. A keresztségben majd a Marina Zoe nevet fogja kapni, de úgyis tudom, hogy a Kis Fahéj becenév az már örökre ráragadt :D .Az e havi mérések szerint 60 cm magasak vagyunk és 4650 gramm a súlyunk. Túlestünk a második oltásunkon is, mindenféle hőemelkedés és láz nélkül. Ami az oltás rovására írható, az talán az, hogy az oltás napján egész nap többet aludt a megszokottnál és este kicsit nyugtalan volt, bár ez lehetett az elviselhetetlenül meleg időjárás miatt is. Sajnos minket is utolért a hasfájás. Ezt orvosolandó anyum ma utánanéz a magyar patikában az édesköményteának, meg egy bizonyos homeopátiás golyócskának. Remélhetőleg ezek megoldják a vacsorakori hasfájós gondjainkat.
Már egyre jobban érdeklődik a játékok iránt, a kedvence az ágya fölötti zenélő forgó, meg a pihenőszéke felett lógó állatkák. Ezekhez egyébként imád beszélni és mosolyogni rájuk, meg próbálja őket a kezével ütögetni. Hason már egy hónapos korunk óta átfordítjuk a fejünket az egyik oldalról a másikra és vissza, illetve próbálkozunk a fejemeléssel-tartással is. Még nem jártunk nagy sikerrel, de nagyon próbálkozik :D.
Két hónapos kora óta a saját szobájában alszik. És olyan jó kislány, hogy szinte teljesen átalussza az éjszakát, ami azt jelenti, hogy 21-21.30-tól egészen hajnali 4-5.00 óráig alszik, ekkor eszik, majd visszaalszik még egy körre úgy 8-ig. Ennek ugyan az az ára, hogy nappal virgonckodik, de az legyen a legkevesebb inkább éjjel aludjon és nappal virgonckodjon, mint fordítva!
Folyt köv. egy hónap múlva!

I am 3 month old

Read more...

Borsó és krumpli paradicsomosan (Αρακας λαδερος)

2010. augusztus 21.

A görögök nem ismerik a főzeléket. Sőt szerintem nem csak a görögök nem ismerik, hanem valószínűleg senki más a magyarokon kívül. Erre az ételre azt mondhatnám ez a görögök főzeléke. Ha szó szerint fordítanám akkor borsó olajosan lenne a neve. Nagyon sok féle változata van: csak borsó, borsó répával és krumplival, borsó répával, borsó krumplival, okra, lencse, zöldbab, csicseriborsó, aztán ezeket lehet kombinálni még rizzsel is.
A legelső krétai nyaralásomkor találkoztam ezekkel az ételekkel még 2005-ben. A hotelban párszor előételként szolgálták fel őket.
Én szeretem csak úgy magában egy szelet fetával, vagy hús mellé köretként is szoktam csinálni. A görögök nagy többsége önnáló főfogásként eszi.

Pea and potato in tomato sauce

Hozzávalók:
20-25 dkg mirelit zöldborsó
30-35 dkg krumpli közepesre kockázva
1 közepes fej hagyma
2 dl paradicsomszósz (az amelyik a paradicsomitalra hasonlít, nincsenek benne darabok)
2 dl víz
kapor
petrezselyem
só, bors
kb. 0,5 dl olívaolaj

A hagymát apróra kockázom, majd az olajon a krumplival és a borsóval együtt 2-3 percig dinsztelem. Sózom, borsozom, felaprított kaprot és petrezselymet adok hozzá, majd felöntöm a paradicsomszósszal és a vízzel. A szósz épp fedje el a zöldségeket. Megvárom míg felforr, majd lassan forralva addig főzöm, amíg a krupli és a borsó puha nem lesz. Nekem ez kb. 1 óra. Közben ránézek és ha kell akkor pótolok hozzá vizet, de alapvetően jól be kell sűrűsödjön a szósz magától. Sok helyen még kevesebb szószt hagynak rajta, de nekem úgy nagyon fojtós.

Read more...

Fusilli ala Hotel Katrin

2010. augusztus 13.

N. dolgozójában készül ez a tésztaféleség. Valami kacifántos neve van, szerintem nem is létezik ilyen szó. A szezon kezdetén többször hozott esténként vacsira csak úgy magában, vagy valamihez amit én főztem köretnek. A múltkor itthon is reprodukáltam. Nagyon egyszerű, gyorsan megvan és nagyon finom.

Fusilli ala Hotel Katrin

Hozzávalók 2 személyre:
fusilli tészta (ki-ki mennyit szokott két főre)
3 közepes paradicsom
1 közepes fej lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
kb. 5-7 dkg feta
bazsalikom
0,5 - 1 dl olívaolaj

A tésztát sós vízben kifőzöm, úgy hogy legyen még mit harapni rajta.
A hagymát apróra felkockázom, a fokhagymát áttöröm. A paradicsomot megmosom, felvágom gerezdekre és a magos részt kiszedem belőle, hogy csak a húsa maradjon meg és felkockázom. Végül a fetát is felkockázom, vagy elmorzsolom. Egy jó nagy serpenyőben felhevítem az olívaolajat és rádobom a hagymákat, meg a paradicsomot. Nagyon kevés ideig pirítom, majd hozzáöntöm a kifőtt tésztát, megszóróm bazsalikommal és végül beleteszem a felkockázott fetát. Párszor átkeverem, hogy éppen elkezdjen olvadni a feta és már lehet is tálalni. Az olaj mennyiségét figyelni kell, amikor elkezdjük akkor öntsük kb. 0,5 dl-t a serpenyőbe, de ha úgy látjuk, hogy a tészta nagyon beszívta akkor pótoljunk hozzá. Az olaj lesz tulajdonképpen a szósz a paradicsom kiengedett levével és a picit megolvadt fetával.

Read more...

ADATVÉDELEM

Recepjeim, fotóim, egyéb írásaim kizárólag az írásos beleegyezésem után közölhetőek más oldalakon vagy nyomtatásban. Ez alól kivételt képeznek azok a gyűjtőoldalak, ahol nem közlik az egész írást, hanem csak annak első pár sorát és a folytatásért a blogomra kattint az olvasó.

Rendszeres olvasók

  © Blogger templates Newspaper by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP